Termékajánló
TOP termékek
Termék részletek


Adózás Európában 2016

Adózás Európában 2016
4 980 Ft

A globalizáció, az Európai Unió bővülése következtében "határtalanná" vált a verseny, egyre meghatározóbb tényező lett a versenyképesség. A makro-, és mikro szintű versenyképesség növelésének fontos eszköze a fiskális környezet, ezen belül az adórendszer korszerűsítése.

 

A környezetünkben levő országok az uniós csatlakozás harmonizációs kötelezettségét használták fel adórendszerük modernizálására. Magyarországon az 2010-ben elindított, egyes területeken paradigmaváltást hozó változtatások az elmúlt időszakban folytatódtak azzal a célzattal, hogy Magyarország a régió egyik legversenyképesebb országává váljon.

 

A tizedik Nemzetközi Adókonferencia egyik kiemelt célkitűzése volt, hogy a közvetlen környezetünkben levő, vagy speciális megoldásaik, helyzetük miatt kiemelt figyelmet érdemlő országok adórendszereit, módszertani megoldásait a résztvevők és a szakma számára elérhetővé, összehasonlíthatóvá tegye. A konferencia előadói által elkészített anyagok az érintett országok adórendszerébe adnak részletes, naprakész betekintést, az összegző táblázatok, grafikonok, esettanulmányok egy-egy fontos területre hívják fel a figyelmet.

 

A vizsgálatba vont szomszédos országok adórendszereinek, az elmúlt évek változásainak, azok hatásainak és következményeinek elemzése nem csak a makroszintű adótervezés miatt fontos, de meghatározó jelentőségű elem a mikroszféra, a határon átlépő ügyleteket végző, új telephelyet vagy székhelyet kereső vállalkozások, és az őket orientáló tanácsadók számára is.

A vállalkozások a szakkönyv tanulmányozásával információt kapnak arról, hogy a versenytársak milyen körülmények, adóterhek mellett tevékenykednek, de az átjárhatóság miatt lehetőségük van a környezetükben levő hatékonyabb adóstruktúrába történő bekapcsolódásra is. Adótervezési célországként a hagyományos Ciprus mellett egyre keresettebb célpont volt a magyar adózók számára Szlovákia, Románia is. A változások következtében ma már Magyarország is vonzó lehet a környező országok vállalkozásai számára is.

 

Ajánljuk a könyvet az adópolitika kidolgozásában, a vállalkozások adótervezésében, külföldi vállalkozások, telephelyek működtetésében tevékenykedő belföldi és külföldi szakemberek számára. A könyv kommentár nélkül tárja elénk az adózási rendszereket és összefüggéseket. A következtetések levonását, a szükséges lépések megfogalmazását mind makro-, mind mikro szinten az olvasóra bízza a szerzőgárda. A könyv szerves folytatása a '90-es évek elején elindított egy-egy ország - akkor jellemzően példaként szolgáló nyugat-európai országok - adórendszereinek bemutatásának és hosszabb távon az új kutatási diszciplína az "összehasonlító adótan" egy újabb mozaikját képezheti.



  • Cím
    Adózás Európában 2016
    Alcím
    AUSZTRIA, CIPRUS, HORVÁTORSZÁG, MAGYARORSZÁG, ROMÁNIA, SZERBIA, SZLOVÁKIA
    Szerző
    Dr. Herich György - Karácsony Balázs - Mike Rolland - Pál-Antal Ildikó - Sőregi Danics Ágnes - Szabó-Lality Dóra - Szoboszlai Márta
    Kiadó
    Penta Unió
    Kiadói kód
    690/2016
    Kiadási év
    2016